
Mit illik, mit nem illik? – Rueda etikett
A casino (kubai salsa) tánc egyik legélvezetesebb formája a rueda de casino, vagyis a csoportos körtánc, melynek különlegessége, hogy a párok folyamatosan váltják egymást. A fiúk (legalábbis az esetek többségében ők) továbbhaladnak tánc közben, újabb és újabb partnerekkel táncolva néhány ütemet. A rueda szó jelentése kerék, amely arra utal, hogy ideális esetben a tánc ezen formájában a párok kört alkotva táncolnak. Ez már önmagában egy különleges elrendezés, amelynek előnyeiről és hátrányairól a korábbi bejegyzésemben írtam. (ld. A kör vonzásában)
Többször utaltam már rá, hogy a rueda de casino egy csodálatos közösségi élmény, de pont annak okán, hogy egy egész csoport táncol együtt, egymásra utalva, kiemelten fontosak azok a normák, szabályszerűségek, amelyek be nem tartása sok bosszúságot okozhat a táncosoknak. Megint csak olyan dolgokról lesz szó, amelyek józan paraszti ésszel mindenki számára magától értetődőek lehetnek, mégis tapasztalataim szerint állandó problémát jelent a táncos összejöveteleken a rueda etikett be nem tartása. Azt is hangsúlyoznám, hogy kultúrkörönként eltérhetnek egymástól bizonyos normák, ahogy maga a tánc is más és más társadalmi, kulturális közegben létezik, de egy-egy tánccsoportnak is lehetnek speciális szabályai az általános érvényű szabályok mellett.
Úgy gondolom, hogy a rueda etikettjéről – magától értetődő jellegétől függetlenül – beszélni kell. A tanárnak ez is feladata. Nem a táncos a hibás, aki öntudatlanul vét a szabályok ellen, leszámítva azt az esetet, amennyiben szándékosan nem vesz tudomást azok létezéséről, netán akarattal hagyja figyelmen kívül. Éppen ezért, kérlek Benneteket, hogy legyünk elfogadóak azokkal szemben, akik talán nincsenek is tudatában annak, hogy viselkedésükkel, cselekedeteikkel zavart okoznak. Sokszor a tapasztalatlanság okozza a gondot, ami – főleg kezdőbb táncosoknál, vagy olyanoknál, akik még nem gyakorlott buliba járók – párosul az ismeretlentől való félelemmel, izgalommal, szégyenlőséggel. Nyilván idegesítő lehet, ha valaki belerondít egyik kedves időtöltésetekbe, de jó eséllyel nem szándékosan csinálja. Ne ripakodjatok rá a “bűnösre” hirtelen felindulásból, ne viselkedjetek vele degradálóan! Majd nyugodt körülmények között esetleg felhívhatjátok a figyelmét arra, hogy ti ezt másképp csináljátok.
Hogyan kezdjünk hozzá?
A rueda de casinot áltában a pár egyik – többnyire férfi – tagja indítja. Jelzi a kezével, és akár el is kiálthatja magát, hogy “para el medio” vagy “ rueda”, de lehet bármilyen egyezményes jelzés, amit látva a táncosok csatlakoznak hozzájuk, és kört alkotva elkezdik a táncot. Fontos már itt megjegyezni, hogy a rueda kezdeményezése a pár, nem pedig a vezető döntése. Lehet, hogy a lány, akit felkérünk nem is akar ruedázni. Szóval kérdezzük meg őt erről, sőt, eleve úgy kérjük fel, hogy jelezzük neki ebbéli szándékunkat.
A csatlakozók esetében természetesen ez ugyanígy történjen! Nem rángatom be az első nőt a körtáncba, fontos, hogy a felkérésnél jelezzük neki, hogy mi a ruedához szeretnénk vele csatlakozni. Ne hívj be olyan férfit vagy nőt, akinek fogalma sincs a táncról, bármennyire jóképű/dekoratív legyen is! Ez mindenkinek fájni fog. Inkább hívd meg egy kólára!
Az is megtörténhet, hogy a rueda valamely speciális formáját szeretnék táncolni a részvevők, ami valamilyen kritériumhoz köthető. (pl. a párok számának korlátozása: 2-3-4 páros rueda; olyan rueda, amelyben a párok száma kettővel, esetleg hárommal osztható; esetleg valami különleges változat, ami speciális tudást igényel) Ezt érdemes előre jelezni, akár előre egyeztetni azokkal a párokkal, akikről tudjuk, hogy ismerik a szisztémát, és szívesen táncolnák azt. Ha mondjuk szeretnék egy olyan ruedát táncolni, amely csak 4 párral működik, és speciális variációkat szeretnék alkalmazni, akkor előre szólok 3 fiúnak, akikről tudom, hogy ismerik a rendszert. Vagy szólok rögtön lányoknak is, vagy hagyom, hogy a fiúk hozzanak magukkal partnert. Amikor elkezdjük a táncot, gyakran előfordul, hogy mások is csatlakoznának hozzánk, de ilyenkor kedvesen jelzem, hogy ez egy 4 párt igénylő speciális rueda, ezért nem tud csatlakozni más.
Csatlakozás a ruedához
Amennyiben valaki ruedát indít, akkor partnerrel illik bejelentkezni. Ez vonatkozik a lányokra is. (A bulik elején én mondjuk szoktam néhány olyan ruedát vezetni, ahol jelzem, hogy jöhetnek a lányok egyedül is, de ez egyedi eset.) A rueda alapvetően párokból áll, ha külön nem jelzik, akkor illetlenség egyedül beállni, mert egész más lesz a tánc ritmusa, karaktere. A ruedába való belépés szándékát a pár vezető tagja (azért nem férfit mondok, mert lány is táncolhat vezetőt) jól látható módon pl. kézfelemeléssel jelzi. Ha már zajlik is a tánc, a rueda vezetője (líder, cantante) – aki alapesetben is folyamatosan figyeli az egész kört – lesz az, aki észlelve a csatlakozni szándékozók jelzését, – optimális esetben – behívja őket a körbe. Ilyenkor a többiek is figyelnek, és egy kis helyet nyitnak az újonnan érkező páros számára.
Durva illetlenség a ruedát táncolók közé kéretlenül befurakodni! Akkor is, ha a világ legzseniálisabb táncosa teszi ezt. Várjuk meg mindig, amíg a rueda vezetője behív minket a körbe.
Menni fog?
Van valami, ami megelőzi a ruedába való bejelentkezést. Ez pedig a táncosok megfigyelése. Ha új vagyok egy közösségben, akkor én személy szerint nem állok be az első táncba, pedig van némi tapasztalatom, és talán figurális tudásom sem teljesen elhanyagolható. Ha nem vagyok ugyan új, de kétségeim vannak afelől, hogy milyen szintű ruedát táncolnak egy már folyamatban lévő táncban, akkor sem jelentkezem be rögtön. Mindkét esetben azt javaslom, hogy figyeljétek meg a táncot! Milyen figurákat táncolnak, ismerem-e a hívásokat, vagyis felmérem, hogy menni fog-e a tánc az adott csoportban. Nem fogom-e adott esetben akár akadályozni a táncosokat. Lehet, hogy pusztán a vezető megszokottól kicsit eltérő kiejtése, hanghordozása fog problémát okozni.
Nagyon bosszantó tud lenni, ha olyanok jönnek a ruedába, akiknek fogalmuk sincs a behívott figurákról. És ez nem azt jelenti, hogy nem szabad hibázni, vagy csak olyan ruedába állhatsz be, amelynek minden figuráját ismered. A lényeg, hogy ne okozz zavart, ne akadályozd a többieket, és azért a figurák nagy részét ismerd! Ez nemcsak a csapat érdeke, neked sem élmény, ha csak csetlesz-botlasz az egész tánc alatt.
Sajnos sokszor tapasztalom, hogy a buli eleji nagy közös ruedákhoz is rendszeresen csatlakoznak olyanok, akik egyáltalán nem tudnak táncolni, nem ismerik a figuráinkat (mondjuk ez esetben miért ismernék a rueda etikettet 🙂 ), vagy esetleg ott maradnak táncolni, amikor egyértelműen jelzem, hogy melyik haladóbb szintű csoport tudásának megfelelő ruedát fogunk táncolni.
A lányoknak – főként, ha stabil alaptechnikával rendelkeznek – egyszerűbb a dolguk (mivel a férfiak vezetnek, nekik kell leginkább ismerni a figurákat, egy-két speciális figurától eltekintve), de azért őket is érheti meglepetés. Nekik is ellenjavalt kezdő létükre egy pörgős haladó ruedához csatlakozni, mert a megfelelő tánctechnikai tudás és jártasság nélkül túlzott kihívást fog jelenteni a magasabb szintű rueda. Akár még sérülésveszélyes is lehet.
Ne lépj le!
Elképesztő zavaró, ha valaki szó nélkül kiáll a ruedából. Pláne, ha egyedül teszi ezt, akár arra kárhoztatva a partnerét (aki lehet, hogy nem is vele érkezett a körbe), hogy ő is abbahagyja a táncot. Persze ha nem megy, akkor nem kell erőltetni. (ezért érdemes először megfigyelni a táncosokat, amiről az előbbiekben írtam) Ha nem megy, akkor udvariasan jelezzük a partnernek, hogy elnézést, de ez nem fog menni. Célszerű annál a partnernél elkövetni ezt, akivel a körbe érkeztünk.
Durva illetlenség a saját sikertelenségünk miatt feldühödve szó nélkül otthagyni a kört!
Vigyázzunk egymásra!
A rueda de casino nem élet-halál harc. Nem történik katasztrófa, amennyiben egy figurát nem tudunk befejezni. Nagyobb bajt szülhet, ha mindenképp ragaszkodunk a végrehajtásához sérülést kockáztatva ezzel. Az is kifejezetten ellenjavalt, hogy amennyiben esetleg elveszíted a fonalat, fejvesztve próbálod behozni a lemaradást.
Bosszút állni egy kevésbé ügyes partneren, mert az nem tudja követni a vezetésed ugyancsak elítélendő és veszélyes. Furának tűnhet, de néha látom egy-egy fiún, hogy elveszti a béketűrését és büntető-megtorló üzemmódban csakazértis levezeti a figurát.
A helyes vezetéstechnika a fiúk részéről, valamint a vezetés megfelelő követésének technikája a lányok részéről persze elengedhetetlen lenne a biztonságos tánchoz, ami viszont elképzelhetetlen a tánc alapjainak készség szintű tudása nélkül. Ezekkel kellene kezdeni a táncos élményszerzést, megfelelő önmérsékletet tanúsítva és mindenek felett vigyázva egymásra.
Újfent megemlíteném itt, hogy ne álljunk be olyan szintű ruedába, amely jelentősen meghaladja a tudásszintünket. Ez kifejezetten sérülésveszélyes lehet.
Figyelem, figyelem, figyelem!
Első és legfontosabb, hogy figyeld a partnered. Természetesen a ruedában a lídert (vezetőt) is figyelned kell, de ne feledd, hogy kivel táncolsz! Férfiként – ahogy arról korábban esett már szó – felelős vagy a hölgyért, akivel táncolsz, hölgyként pedig követned kell a partnered. Sokan amellett vannak, hogy a lánynak is mindenképp a lídert (vagyis a rueda vezetőjét) kell követni minden körülmények között. Ez szerintem teljesen nonszensz. A lánynak nem dolga irányítani a fiút, még akkor sem, ha az esetleg más figurát vezet, mint amit behívtak. A lánynak véleményem szerint igazából a figurák többségét nem is kellene ismernie, pusztán jó alaptechnikával követni a partnert.
Figyeld a lídert, aki bemondja a figurákat! Nem rueda közben kell befűzni a csajt. Nem pusztán a vezetővel szemben tiszteletlenség, ha nem figyelsz oda, de az egész csapat megissza a levét, hiszen nem fogod tudni, hogy mi a soron következő figura. Teljesen összeomolhat a rendszer, és az egész kör haladása megakadhat miattad.
Figyeld a többieket, hiszen már a térforma, vagyis a kör megtartásához is kell egy bizonyos fokú igazodás. Tarts megfelelő távolságot, hogy ugyan odaérj a következő partnerhez időben, de ne tapossátok, üssétek, vágjátok egymást azért, mert túl kicsi a távolság köztetek. Folyamatosan figyelj és korrigálj! Olyan ez, mint az autóvezetés. Időről időre figyelned kell a mögötted zajló forgalmat is.
Ha te vagy a líder
Ha te vezeted a ruedát, akkor nagyon sok dologra kell figyelned. Itt nem fér bele, hogy nem érzed a ritmust. Egyébként sem egészséges, de ilyenkor a hívás megfelelő időben kell, hogy történjen, tánc közben. Ha nem jókor mondod be a figurákat, akkor nem fog működni a rueda.
Figyelned kell a csatlakozni kívánó táncosokra. Ha bekéretőznek a körbe, akkor engedd be őket egy intéssel, feltéve, hogy nem valami speciális ruedát táncoltok.
Magától értetődő, hogy a saját partneredre figyelned kell, de kiemelt figyelmet kell szentelned az összes ruedában résztvevő táncosnak. Ha valaki megakad, vedd észre, próbáld gyorsan megoldani a helyzetet! Ha megbomlik a kör, várd meg, míg visszarendeződik! Ezzel segíted leginkább a táncosokat.
Hangosan, jól érthetően hívjuk be a figurákat! És csak olyan figurákat, amelyeket a táncosok vélhetően ismernek, de semmiképpen sem olyanokat, ami meghaladja akárcsak egy olyan táncos tudásszintjét, akit te engedtél be a körbe. Ha kifejezetten haladó ruedát csinálsz, inkább ne engedj be egy kezdő táncost!
Arra van mód, hogy új figurákat is behívj, de csak amennyiben ezek egyszerű, tánc közben is elsajátítható variációk, bulifigurák.
Ne menőzz! Ne mondj be olyan figurákat, amelyeket csak te ismersz, esetleg csak te tudsz végrehajtani. Ez most nem (csak) rólad szól!
A jó líder megkönnyíti a táncosok dolgát, ami persze nem jelenti azt, hogy adott esetben nem állítja komolyabb kihívások elé őket. Akkor leszel igazán jó, ha kreatív módon kapcsolod össze a figurákat, változatos, – a lehetőségekhez mérten – pörgős ruedát vezetsz, de mindez a táncosok sikerélményével párosul.
Ne légy tolakodó!
A ruedában számos olyan figura szerepelhet, ahol a fiúk provokálják a lányokat, és/vagy viszont. Próbáljuk tiszteletben tartani egymás intim szféráját, ahogy erről már elég sokat írtam ez egyik előző bejegyzésemben. Ezek a figurák viccesek, szórakoztatóak, de csak amennyiben egy bizonyos határt nem lépünk át. Ne tapogassuk, fogdossuk a partnerünket! A tánc nem erről szól!
Ne oktass, ne kritizálj!
Ha ruedában táncolsz, akár líderként, nem az a dolgod, hogy oszd az észt. Ne taníts, ne korrigálj, ne kritizálj, és ne vágj pofákat! Kéretlenül ezt egyébként se tedd! Erről is írtam már korábban. Próbáld kihozni a legtöbbet a táncból, akárkivel fúj is össze a szél. Személy szerint én a leggyengébb táncosokkal való néhány ütemnyi táncot is kihívásként élem meg. Végsősoron ez a vezetéstechnikám legjobb értékmérője. Mit tudunk együtt kihozni a dologból? Együtt! Ez itt a lényeg! Egyébként is minden táncot úgy kezdj, hogy ez lesz a partnered legjobb tánca egész életében!