Kő kóla?! – avagy mit illik, mit nem illik (1. rész)

Táncos közösségünk egyik számomra legszimpatikusabb vonása, hogy többé-kevésbé civilizált, kulturált emberek járnak táncolni, akik ismerik az alapvető illemszabályokat, képesek alkalmazkodni a közösség többi tagjához. Mintha az, hogy valaki késztetést érez, kvázi nyitott erre az élményre, már egyfajta értékmérő is lenne egyszerre. Jó érzés ilyen légkörben dolgozni.

Persze vannak olyanok is, akik kicsit nehezen illeszkednek be egy közösségbe, így számukra a társas érintkezés már ingoványos talajnak bizonyul, ad absurdum nem tudnak viselkedni. Külön jó azt látni, amikor idővel ők is elfogadják, és magukévá teszik a közösség normáit. Persze az is előfordul, hogy megszöknek, nem pedig megszoknak.

Sokszor előfordul, hogy egyesek láthatóan nehezen oldódnak fel a közösségben, nehezükre esik a kommunikáció, az ismerkedés. A táncóra viszont éppen azt az intézményesített keretet biztosítja, ami lényegesen megkönnyíti, hogy ezek a gátlások feloldódjanak. Különösen a casino (kubai salsa) körtánc változata, a “rueda de casino” járul hozzá ehhez hatékonyan. Elvégre alanyi jogon – mármint a párcseréknek köszönhetően – mindenkivel táncolhatsz néhány ütemet. Lehet, hogy az első néhány próbálkozásnál (ha nagyon félénk vagy, akár az első néhány órán) még nem veszed a bátorságot, hogy akár csak egy szót is szólj az éppen aktuális partnerhez, de aztán előbb-utóbb csak megtörik a jég. Ez elkerülhetetlen. Lehet, hogy épp azzal, hogy sikeresen, és nagyon látványosan elrontjátok a soron következő figurát.

Egy szó, mint száz, a casino tánc (kubai salsa) kiváló lehetőség az ismerkedésre, és arra, hogy nagyszerű közösségi élményeket éljünk meg együtt. Vannak viszont olyan írott, de inkább íratlan szabályok, amelyeket mindenkinek illik betartani. Éppen annak érdekében, hogy a tánc mindannyiunk számára örömet okozzon, és ne árnyékolja be az a kellemetlen érzés, amit egyes általunk talán nem is ismert normák, illemszabályok figyelmen kívül hagyása okozhat.

Ezekről az illemszabályokról írnék most röviden. Előre jelzem, hogy ezek nem általános érvényűek. Nagyjából azt az elképzelést fejezi ki, ahogy én magam látom ezt a kérdést. Egyáltalán nem arról szól, hogy a kubaiak ezt hogy csinálják. Ők teljesen más szociokulturális keretek között élnek, és gyakorolják a táncot. Ami náluk természetes, magától értetődő gesztus, az nálunk akár minősíthetetlen sértésnek is minősülhet. Nem vagyok kubai. Magyar vagyok, aki egy kubai eredetű táncot tanít döntően magyar embereknek. A kereteket is ez határozza meg.

Felkérés

Nem volt kérdés, hogy ezzel kezdem a felsorolást. Ha valakivel táncolni szeretnél, kérd fel illendően! Volt egy külföldi ismerősöm – egyébként ügyes, gyakorlott táncos -, aki egyszer egy magyar szórakozóhelyen csak messziről odaintett egy lánynak, ezzel jelezve, hogy menjen oda hozzá táncolni. Megdöbbentő módon a lány oda is ment (kvázi elfogadta a “felkérést”). Ráadásul ezt követően az ismerősöm tudomást sem vett a hölgyről tánc közben – az egyik kezében egyébként szivar volt -, és folyamatosan nekem magyarázott arról, hogy ő mit és hogyan csinál. A tánc végén odamentem a hölgyhöz, és én kértem elnézést tőle, majd illendően felkértem táncolni.

Tehát, hölgyeim! Várjátok el nyugodtan, hogy tisztességes, illő módon kérjen fel az, aki táncolni szeretne veletek! Még ha csak annyit is kérdez az illető, hogy: szabad?

Ha a hölgy látható módon a párjával van, akkor őt is illik megkérdezni. Én legalábbis meg szoktam kérdezni: “Elvihetem a hölgyet egy táncra?”  Sok férfit zavar, ha a párját egy másik férfi elviszi táncolni. Lehet, hogy ez egyfajta birtoklási ösztön. De semmiképpen sem csak a férfit kérdezem meg. Ez meg borzasztóan degradáló, elvégre a lány beleegyezése a döntő. Ő nem egy tárgy. Higgyétek el, jóleső érzés minden érintettnek, ha így jártok el.

Illik-e nemet mondani

Megint csak a saját személyes véleményemmel válaszolnék. Nyugodtan mondj nemet, ha nem szeretnél táncolni! Ha nem szimpatikus a férfi, ha ittas, ha nem kér fel illő módon, ha büdös, ha fáradt vagy, netán rosszul érzed magad, vagy bármi ésszerű okból.

Egy tökéletes világban – legalábbis abban, ami az én fejemben él – egy ügyes lány nem mond nemet egy kezdő fiúnak, csak azért, mert ő még nem olyan gyakorlott táncos. A való világban persze megteheted, hiszen te szórakozni jöttél. Ezt pedig ne rontsa el egy “kétballábas” kezdő! Én mégis azt tanácsolnám, hogy hozd ki ebből is a legtöbbet. Adj esélyt! 3-4 perc nem a világ vége. Nagyon sokszor hallom fiúktól, hogy ez és ez a lány milyen durván visszautasította, aztán egy perc múlva már lelkesen táncolt egy haladó fiúval. Nagyon meg lehet bántani valakit, aki lehet, hogy alig tudta összegyűjteni a bátorságát, hogy felkérjen egy táncra! És talán ismeritek a rút kiskacsa meséjét…

És persze egy tökéletes világban a fiúk sem csak a legügyesebb, legcsinosabb lányokat kérik fel! A való világban persze azzal táncolsz, akivel csak akarsz! Akár azzal, akinek a legrövidebb a szoknyája. Mégis azt mondanám: Adj esélyt! A fiúknak különösen nagy élmény és vezetéstechnikai gyakorlat lehet, ha olyan lányokkal táncolnak, akik kevésbé gyakorlottak. 

Ráadásul egy közösség tagjai vagyunk. Ha 3-4 éve együtt táncolsz valakivel ugyanabban a csoportban – lettlégyen az akár egy nagyobb csoport -, és még nem kérted fel táncolni egy buliban – feltéve, hogy mindketten jártok bulizni -, akkor az számomra kicsit szomorú.

Csak a fiúk kérhetnek fel?

Nagyon nehéz kérdés, de szerintem nem. Tudom, hogy most sokan azt mondják, hogy milyen egy tánctanár az ilyen. Márpedig a férfi kérje fel a nőt! Reflexből – immár 41 évesen – azt mondanám, kérjenek fel az urak. De a világunk nagyon sokat változott. Egy közösséget alkotunk, ahol szerintem nem ördögtől való, ha egy hölgy szeretne táncolni valakivel, akkor megkérdezi, hogy nem lenne-e kedve egy tánchoz? Szerintem nem kell, hogy ez határozza meg a női vagy férfi szerepet. Arról nem is beszélve, hogy nem tartom igazságosnak, hogy a lányok teljes mértékben kiszolgáltatottak legyenek az urak “kénye-kedvének”. Ez drasztikusan korlátozná a lehetőségeiket. Rögtön kiemelném itt is, hogy az urak talán még durvábban tudják visszautasítani a hölgyeket, ami számomra még inkább visszatetsző.

Ebben a kérdésben azt hiszem, még mindig nem vagyok teljesen határozott, de arra hajlok, kérjenek fel a lányok is!

Ne vágjunk pofákat!

Ha pedig már elmentél táncolni, ne vágj pofákat! Ez nagyon rosszul eshet a partnerednek és minden önbizalmát elveheti. Ne is tanítsd! Ne kritizáld! Egyrészt nem a te dolgod, másrészt nem azért vagytok ott egy buliban. A táncoddal hozd ki belőle a legtöbbet! Lehet, hogy nyersz egy lelkes rajongót! 🙂

Bármikor hagyd abba!

A felkérés elfogadása egyáltalán nem jelenti azt, hogy végig is kell táncolni a táncot. Ha bármely pillanatban úgy érzed, hogy méltatlan helyzetbe hoznak, nem illendő módon viselkednek veled, esetleg úgy és olyan helyen érnek hozzád, ahol nem szeretnéd, rögtön köszönd meg a táncot! Akkor is, ha osztják az észt tánc közben, esetleg egyáltalán nem figyelnek rád. Sőt, akkor is, ha a világ leghíresebb kubai táncosa kért fel, de érzésed szerint nem viselkedik megfelelően. Senkinek nincs joga tiszteletlenül bánni veled. Az pedig, hogy neked mi a kellemetlen, nem objektív kategória. Az határozza meg, hogy TE hogy érzed magad a helyzetben.

Folyt. köv.