Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis Theme natoque penatibus.

Latest Posts

Mit is táncolsz?

“Mi is a név? Mit salsának hivunk mi,

Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.”

(részben Kosztolányi Dezső fordítása)

Első bejegyzésemmel egy igencsak ellentmondásos dologgal szeretnék foglalkozni. A táncórákon sokszor említem ezt a témát, sőt, már az első órákon is mindig előkerül. Mi is az a tánc, amelyet az óráinkon elsajátíthattok? Dobja magát a válasz: Salsa. Esetleg kubai salsa.

Még azon tanítványaink is, akik már hosszú évek óta járnak hozzánk, jó eséllyel salsának nevezik a táncot, amit nálunk tanulnak.

“Miért is ne? Elvégre a Google keresőjébe is azt írtam be: salsa. Aztán salsa tánctanfolyamra jelentkeztem, a Salsa Fuerte Tánciskola óráin veszek részt, salsa zenékre táncolok, és fergeteges hangulatú salsa bulikban kamatoztatom a megszerzett tudást.”

A csúcs az, hogy a hivatásomat firtató kérdésekre válaszolva jómagam is – hosszú évek óta oktatva a táncot – salsa oktatásként határozom meg, amit csinálok. Pedig jól tudom, hogy ez a tánc nem más, mint a casino. Ha pedig csoportban táncoljuk, akkor rueda de casino.

Tisztában vagyok vele, hogy a casino, mint tánc már az 50-es évek óta létezik, miközben a salsa kifejezés ebben a kontextusban jóval később, csak a 60-as évek végén született, és csak a 70-es években kezdett terjedni. (Ráadásul először inkább a zenékre, nem pedig a táncra vonatkozóan használták, de erről esetleg egy másik alkalommal.)

De akkor miért is nevezzük ezt a csodálatos táncot salsának?

Talán azért, mert a párunk, a szüleink, a barátaink elég furán néznének ránk, ha a mit csinálsz ma este kérdésre úgy válaszolnánk: “megyek kaszinózni!” De már az is zavarbaejtő lenne, ha azt mondanánk: “Kaszinó órám van” esetleg “Kaszinó táncra megyek.”

De nem csak arról van szó, hogy a kaszinó elnevezés nemkívánatos, negatív asszociációt kelthet – gondolok itt a szerencsejátékra -, hanem arról, hogy sokkal egyszerűbb, közérthetőbb kifejezés a salsa. Ráadásul kifejezi azt a fajta latin egzotikumot, amivel az emberek ezt a táncot képzeletben társítják. 

Ráadásul az átlagember zenei horizontján teljesen egybemosódik Gloria Estefan zenei munkássága, vagy éppen a mexikói mariachi zenekarok dalai a Los Van Van legjobb slágereivel. Már amennyiben egy átlagember valaha is hallana Los Van Van zenéket. Számára szinte mindegyik zene salsa lenne. De még a Gipsy Kings – Bamboleo című slágere is. Higgyétek el, kérték már tőlem buliban nem egyszer! Ez mondjuk elég durva, de így van!

Vagyis a salsát sokan egy amolyan latin életérzéssel azonosítják, amit feltételezésük szerint a tánc is kifejez. Elvégre ha láttad a Dirty Dancinget, akkor te már tudod, mi az a salsa!

És rögtön, hozzáteszem, hogy a salsa, mint tánc létező fogalom, de egészen más stílusokra használjuk, amelyek zenei gyökerei megegyeznek azon kubai zenék alapjaival, amelyekre a casinot táncoljuk. Ez a közös alap durva leegyszerűsítéssel a kubai son.

Örülnék tehát, ha tudnátok, hogy a tánc, amit nálunk elsődlegesen tanultok, az a casino és a rueda de casino. Engem ugyan egyáltalán nem zavar, ha salsának hívod, hiszen ettől nem lesz kevésbé autentikus a táncod. És persze casinonak nevezve is lehet pocsékul csinálni. 

Sok esetben a kubaiak is salsának nevezik, esetleg kubai salsának. Sőt, a legnevesebb kubai zenekarok dalainak szövegében is sokszor salsaként utalnak rá.

Ha manapság megkérdezik tőlem, hogy mit csinálok, akkor még mindig azt mondom, salsát oktatok. De ha úgy érzem, hogy a kérdés túlmutat a felületes érdeklődésen, akkor hozzáfűzöm, hogy ez igazság szerint casino. Mert tisztelem azt a kulturális örökséget, amit a kubaiak adtak a világnak. Aztán már a kérdezőn a sor, hogy érdekli-e, mi is az a casino…

COMMENTS

  • 2021-01-26
    reply

    Solymosi Péter

    Na jó, akkor leszek én itt az első. Főleg azért, Balázs, hogy nehogy az legyen, hogy tényleg az első blog után abba hagyod, csak mert nem mer senki sem elsőnek kiállni a tánctérre miután beindítottad a zenét.
    Igen, igazad van, én is nagyon szeretem a tisztán definiált fogalmakat. Főleg az első években rengeteget küzdöttem azzal, hogy nem tudtam mi mi, hogy függ össze, mi az igazi s mi kamu, mi az értékes valódi és mi pocsék sláger. Valamennyire ezek kitisztultak, de meg kellett tanulnom, hogy lehetetlen egy tökéletes fogalmi rendszert kiképezni, mert maga az ügy, amiről szó van, nem tökéletes.
    Főleg azért, mert a szalza (vagy salsa vagy Salsa) él. Globális népi tánc sokszálú gyökérrel, igen, főleg kaszino (vagy casino vagy Casino), melyet Japánban, Izraelben és Szombathelyen ugyanúgy fejlesztgetik mit Kubában. Főleg az internetben terjednek az újdonságok (zene és tánc), a legtöbbje hamarosan elhal, valamennyi marad, egy kevés annyira beépül a meglévőbe, hogy újabb táncos generációk már nem tudják megkülönböztetni az eredetitől. Ez igaz a megnevezésekre és a tartalomra nézve is.
    Ha mindenki szalzának nevezi, hát legyen szalza. Mi igazi és valódi puristák tudjuk, hogy mit jelent.

POST A COMMENT